|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 83 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-83 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: László Márton 2002. szeptember 28.Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete, az Erdélyi Múzeum Egyesület és a történelmi egyházak tagjaiból nemrég alakult héttagú emlékbizottság kutatást és megemlékezést indítványoz az 1943. január 12-én kezdődött doni offenzívában elhunyt honvédek emlékére. Fiatal történészek, Berekméri Róbert és László Márton a Don-kanyarban maradt sokezer katona névsorából megjelölték azokat, akiket Maros megyéből vitt el végzetük. Felkutatták és meséltették azokat, akik a 27. Székely Hadosztály vagy más egység katonájaként túlélték az orosz áttörést. Az összegyűjtött anyagból a fiatal szakemberek könyvet szándékoznak kiadni. A 2. magyar hadsereg teljes levéltári anyaga elveszett, a történészek kérik azokat a Don-kanyart megjárt férfiakat, illetve özvegyeiket, ha akad mondandójuk, netán naplót, emlékiratot őriznek, szíveskedjenek a marosvásárhelyi unitárius egyházközség irodájában jelezni. Az emlékbizottság szervezi a megemlékezést, a rendezvény védnöke lesz dr. Szabó Péter, a budapesti Hadtörténeti Múzeum munkatársa és dr. Bús János alezredes, a történeti irattár vezetője, akik előadást tartanak Marosvásárhelyen. /(lokodi): A Don-kanyarban elesettek emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 28./2003. január 6.Jan. 5-én Marosvásárhelyen az unitárius egyházközség tanácstermében kiállítás nyílt a doni 2. Magyar Hadsereg pusztulása 60. évfordulójának tragikus emlékére, az EMKE megyei szervezete szervezésében, részt vettek történészek, egykori honvédek és néhány túlélő, a Don-kanyarban pusztult marosvásárhelyi és környékbeli katonák utódai. Jan. 11-én történelmi megemlékezés lesz Marosvásárhelyen, amelyre eljönnek a budapesti Hadtörténeti Múzeum munkatársai is. Sokáig beszélni sem volt szabad a doni tragédiáról, az anyaországban is csak alig több mint tíz esztendeje kutatják, beszélnek a 125 ezres pusztulásról. A Doni Emlékbizottság nevében felszólaló dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke elmondta, itt az ideje, hogy Erdélyben is megemlékezzenek a tragikus eseményekről, hiszen itteniekből is kerültek ki áldozatok. Berekméri Róbert és László Márton fiatal történészek kutatása során kitartó gyűjtőmunkájával létrejött a kiállítás. A katasztrófa történelmi hátteréről dr. Pál-Antal Sándor történész tartott előadást. Az emlékműterv makettjét is kiállították, amelyet az emlékbizottság már elfogadott, Bocskai Vince szovátai szobrászművész tervéről van szó. /(lokodi): Don-kanyart járt tárgyi emlékek. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./2003. július 9.Júl. 20-22. között zajlott Nagyszebenben a "Sztálinista kisebbségpolitika Románia és Magyarország" című nemzetközi konferencia. A szervező a Ludwig-Maximilian müncheni egyetem volt. A résztvevők sok helyről érkeztek: a Kelet-Európa Intézettől Németországból, a Tel-Aviv-i egyetem kutatóközpontjaiból, a bolognai egyetemről, a moszkvai egyetemről, Münchenből. A hazai kutatók Bukarestből (Román Jelenkor Kutatóintézet és Román Akadémia), Temesvárról (Harmadik Európa Alapítvány), Kolozsvárról (Babes-Bolyai Tudományegyetem) érkeztek. Az Erdélyi Múzeum Egyesület részéről Nagy Mihály adott elő, a Sapientia EMTE részéről Gagyi József. Marosvásárhelyt Novák Zoltán bolyais történelemtanár képviselte. A résztvevők összetételéből adódóan a magyar, zsidó és német kisebbségek szempontjából tárgyalták mindezt. Tatiana Pokivailova (moszkvai egyetem, Balkanisztika Intézet) beszámolója szerint a második világháború időszakában létezett egy olyan elképzelés, hogy Erdély szovjet befolyás alatt önálló országgá válik. A Groza- kormány megalakulása miatt a másik terv került előtérbe, nevezetesen Románia a Szovjetunió javára "lemond" Besszarábiáról és Bukovináról, helyette megkapja Erdélyt. Ehhez hozzájárult, hogy Magyarországon a választásokon nem a kommunisták győztek, így Sztálin jóindulata inkább a kommunista vezetés alatt álló Románia fele fordult. Ottmar Trasca (Román Akadémia, Történettudományi Intézet, Kolozsvár) az 1940- 44 közötti román-magyar kapcsolatokat tekintette át. Ezek gyakorlatilag a bécsi döntés miatt állandó ellenségeskedésből álltak, amelyeket időről időre német-olasz vegyes bizottság próbált rendezni, nem sok sikerrel. Virgiliu Tarau (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Jelenkor Tanszék) és Novák Zoltán (Bolyai Líceum, Marosvásárhely) ugyanarról a tárgykörről értekeztek: a kommunista párt kiépítése és az ebben való nemzetiségi részvétel. Következtetésük hasonló volt: az első időszakban (1944-1949) a kisebbségek nagy számban iratkoztak be a pártba, míg a román lakosság magatartása inkább tartózkodó volt. Ennek oka, hogy a főleg zsidó nemzetiségűek számára az előző korszak kisebbségellenes politikája után a kommunizmus volt az egyetlen létező alternatíva amely felé fordulhattak. 1949-től egyre nőtt a román nemzetiségűek aránya a pártban, ők kerültek többségbe. Lönhart Tamás (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Jelenkor Tanszék) előadása a Magyar Népi Szövetség 1946. évi romániai választásokban való szerepét mutatta be. Stefano Bottoni (bolognai egyetem) a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásáról beszélt. 1952-ben a készülő román alkotmány tervezetét Sztálin átjavította és - szovjet mintára - belefoglalt egy, a magyaroknak kijelölt autonóm tartomány megalakítását előirányzó cikkelyt. Ez ellen a legmagasabb szintről jövő határozat ellen nem volt apelláta, a román alkotmányba belefoglalták és végre is hajtották. Gagyi József (Sapientia EMTE) előadásában a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásának lakossági reakcióját mutatta be. A lakosság nagy része egy kis Magyarország feltámadását látta a tartomány megalakításában. Ennek megfelelően a román lakosság alaptalan félelemmel, a magyar pedig túláradó lelkesedéssel reagált a hírre. Egyik kiemelkedő előadás Marius Opreaé (Román Jelenkor Kutató Intézet, Bukarest) volt, aki "Nemzeti kisebbségek a Szekuritátéban" címmel tartotta előadását. Először az 1990 után megjelent szakirodalmat elemezte, bemutatva, hogy ezeket főleg volt szekuritátés tagok írták, akik azt próbálják bizonyítani, hogy a Szekuritáté kegyetlenkedéseit a nemzeti kisebbségekhez tartozó tagok követték el. Az előadó szerint ez nem igaz, ennek a szervezetnek a tagjai a párt utasításait hajtották végre, a nemzetiségi hovatartozás nem számított. Elhangzik az a vád is, mely szerint ebben a titkosrendőrségben a nemzeti kisebbségek tagjai túlreprezentálva voltak. Ezzel szemben a Szekuritáté személyi iratai szerint abban az időszakban, amikor a nemzeti kisebbségekhez tartozók aránya a legmagasabb volt, a Szekuritáté állományának túlnyomó része, kb. 83 %- a volt román nemzetiségű. A nemzeti kisebbségek aránya aztán gyorsan csökkent, főleg Ana Pauker, Vasile Luca és Teohari Georgescu pártból való kizárása után. /László Márton: A szebeni nemzetközi történelemkonferencia - összegzés. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./2004. január 20.1943. január 12-én kezdődött el a doni offenzíva, mely kétszázezer magyar katona kálváriáját hozta magával. Erdélyben alig akad magyar család, amelynek ne lenne közvetlen kötődése a háborúhoz. Két évvel ezelőtt fiatal vásárhelyi történészek, Berekméri Róbert és László Márton kutatni kezdték a Don-kanyar marosszéki emlékeit és emlékezőit. Időközben megalakult a Doni Emlékbizottság. A múlt évben Marosvásárhelyen és Mezőpanitban, idén Marosvásárhelyen, az unitárius egyház tanácstermében gyűltek ismét össze emlékezni. A Doni Emlékbizottság a marosvásárhelyi katolikus temetőben kijelölte egy emlékmű helyét, ahol – ha sikerül – az idén vagy legkésőbb jövőre felállítják a szobrot. A magyar és német katonai szervek semmilyen konkrét hozzájárulási szándékot nem mutatnak az emlékhely létrehozásához. /Bakó Zoltán: Hadak útját újrajárva. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 20./2004. január 24.Az EMKE Maros Megyei Szervezete az erdélyi honvédek tiszteletére második világháborús tárgyi kiállítást rendezett Marosvásárhelyen, az unitárius templom kiállító termében. Berekméri Árpád Róbert történész a marosvásárhelyi református egyházmegyei levéltárban dolgozik, László Márton történésztársával közösen foglalkoznak a második világháborús tárgyak összegyűjtésével. A kiállítási tárgyak száma a tavalyihoz képest megkétszereződött. Egy kilencedik osztályos kisfiú, Benkő József a saját maga gyűjtötte anyagot bocsátotta a rendelkezésükre. A gyűjtemény számára még nincs tárolási hely. /Máthé Éva: Második világháborús emlékek tárháza. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./2006. október 27.Október 25-én Marosvásárhelyen Nagy Miklós Kund nyitotta meg Képzőművészek 1956-ról című tárlatot. Hunyadi László Pongrácz Gergely alakját örökítette meg domborművén, mellette Kiss Levente Moyses Márton emlékére készített munkája áll. A rendezvénysorozat második részében 1956 eseményeit taglaló történelemtudományi konferencia zajlott, Pál-Antal Sándor, Kovács György, Lázok Klára, László Márton és Novák Sándor történészek – közülük többen doktorandusok – részvételével, a beszélgetést dr. Gagyi József társadalomkutató moderálta. Könyvbemutató keretében az előadók a romániai magyarság 1956-os eseményeit feltáró munkákat ismertettek. /Nagy Botond: Tények, képek, telt ház. 1956-ra emlékeztek a Bernády Házban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 27./2006. december 20.Salat Levente politológus, egyetemi tanár irányításával magyar történészekből álló kutatócsoport is részt vett a kommunizmus bűncselekményeit és visszaéléseit vizsgáló elnöki bizottságban. A mintegy 660 oldalas jelentésben 22 oldal jutott a romániai magyar közösség számára, a tanulmány viszonylag tömör formában foglalja össze az 1945 és 1989 közötti történéseket. A kisebbségi fejezet kitér, többek között, a Bolyai Egyetem felszámolására, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit, az 1956-os események romániai következményeit és az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó-kérdésről. Salat Levente nagy eredménynek tartja, hogy a jelentés elkészült. Szintén fontos fejlemény, hogy azt az államfő elfogadta, és a jelentést a román állam hivatalos dokumentumává nyilvánította. Nem az ideológiát magát kell elítélni, hiszen fölötte már ítélkezett a történelem azáltal, hogy a kommunista eszmékre alapozott politikai rendszerek sorra összeomlottak. Ugyanakkor nem mondható ki ítélet azon jóhiszemű emberek felett sem, akik annak idején hittek ebben az ideológiában. Nem lehet elítélni azokat a párttagokat sem, akiknek a számlájára semmiféle bűnt nem írható. Amit el lehet ítélni, az maga a politikai rendszer, illetve azok a szervek, amelyek a diktatúrát fenntartották – a Román Kommunista Párt legfőbb vezetése és a Szekuritáté –, valamint a politikai elit, amely minden legitimitást nélkülözve uralta a társadalmat. A munka során az igazán fontos, dokumentumokhoz nem tudtak hozzáférni, például a Statisztikai Hivatal, vagy a Párttörténeti Intézet levéltárához. Nem sikerült képet alkotniuk a legfelsőbb pártvezetés döntéshozatali mechanizmusairól az 1980-as években, és a Szekuritáté iratanyagába csak korlátozott körülmények között tudtak betekinteni. Nem maradt idő azoknak a dokumentumoknak az alapos feldolgozására, amelyekhez hozzá lehetett férni. Ezért nem tekintik a munkát lezártnak. A Tismaneanu-jelentést várhatóan egy éven belül nyomdai kiadásra előkészítik, valószínű, hogy az újdonságok legalább függelék formájában bekerülnek majd a kiadandó munkába. A munkaközösség tagjaival majd számba veszik a romániai kommunizmus magyar kisebbség szempontjából érdekesebb aspektusait, és ezeket feldolgozzák. A magyarságról szóló fejezet látványos újdonságokat nem hozott. A jelentésnek köszönhetően a román közvélemény könnyebben és jobban megértheti majd, hogy honnan erednek azok a célok, amelyeket az erdélyi magyarság újra és újra kitűz maga elé. Vladimir Tismaneanu kérte fel Salat Leventét, hogy vegyen részt a bizottságban. Salat nem történész, csak azzal a feltétellel vállalta el a munkát, ha létrehozhat egy történészekből álló kutatócsoportot. Ezt a feltételt Tismanenau elfogadta, és Salat hat fiatalt keresett meg, akik elfogadták a meghívást: Novák Csaba Zoltán, a Nicolae Iorga Intézet munkatársa, Olti Ágoston, az ELTE doktorandusza, Stefano Bottoni, a bolognai egyetem oktatója, Nagy-Mihály Zoltán, az EME munkatársa, Lázok Klára, a Sapientia Egyetem oktatója és László Márton, a Teleki Téka munkatársa. Első körben mind a hatukat elfogadták, a levéltári akkreditáció előkészítésekor azonban kiderült, hogy csak három személy számára tudják biztosítani a belépőket. Így a hat kutatóból önkéntes alapon végül Novák Zoltán, Stefano Bottoni és Olti Ágoston voltak azok, akik a levéltározást, illetve az ezzel együtt járó huzamosabb bukaresti tartózkodást vállalták. A másik három kolléga a helyi levéltárakban kutatott. Az államfő tisztelettel adózott Márton Áron püspök emléke előtt, továbbá azon disszidensek előtt is, akik bátor kiállással vállalták a rendszerrel való szembefordulás kockázatait. Itt több román ellenálló között Barabás Ferenc, Barabás Márton Piroska, Barabás János, Borbély Ernő, Búzás László, Cs. Gyimesi Éva, Molnár Gusztáv és Tőkés László neve szerepel. A bizottság semmiképpen sem vádiratot próbál elkészíteni. Basescu elnök joggal gondolta azt, hogy szükség van erre a szimbolikus gesztusra az EU-s csatlakozás előtt. Az erdélyi magyarságról szóló rész összefoglalja azokat a fontosabb adottságokat, amelyek a romániai magyar közösséget 1944 őszén jellemezték. A politikai szervezettség tekintetében az erdélyi magyarságra belső pluralizmus volt jellemző, amely a közösség egészét teljes értékű párhuzamos társadalom rangjára emelte. A kommunista párt egyeduralma, illetve az azzal együttműködő kisebbségi szervezetek és vezetők ténykedése ezeknek a pozícióknak az elvesztését eredményezték, továbbá a kisebbségi társadalom és intézményrendszer fokozatos leépülését. A kisebbségi fejezet kitér ezen kívül a Bolyai Egyetem felszámolásának a kérdésére, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit és következményeit, az 1956-os események romániai következményeit, illetve az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó kérdésről. /Papp Annamária: Beszélgetés Salat Levente politológussal, a Tismanenau-bizottság tagjával. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./2007. május 3.Április 27–29. között Nemzetközi Történész Konferencia keretén belül előadássorozatra került sor Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé való beiktatásának 300-ik évfordulója tiszteletére. A tudományos megemlékezés Szatmárnémeti Főterén koszorúzással kezdődött, a Vécsey-ház udvarán található emléktáblánál. A történész-konferencia Viorel Ciubota előadásával kezdődött, aki a Szatmár megye múzeumában található Rákóczi-emlékekről beszélt. Őt követte Szőcs Péter tudományos kutató Szatmárnémetiből, aki a Szatmár vára és a Rákóczi-féle szabadságharc közötti kapcsolatokról értekezett. Mandula Tibor nyugalmazott tanár a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc jelentősebb eseményeit mutatta be a Partiumban. Ács-Muhi Csilla tanár, a Rákóczi felkelés hatásáról értekezett, Szatmár fejlődésére vonatkozóan. Ján Ádám eperjesi egyetemi tanár (Szlovákia) a Rákócziak Zborói uradalmát mutatta be a XVII. században, Gyulai Éva (miskolci tudományos kutató) az egyházi gyűjteményekben levő Rákóczi-relikviákról beszélt. A történész-konferencia keretében kiállítást nyitottak meg „Rákóczi-emlékek Szatmár megyében” címmel. További előadások hangzottak el: Zachar József, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): 1707 – csendes háborús év a spanyol örökségért vívott Habsburg–Bourbon összecsapásban, Kónya Péter, egyetemi tanár (Eperjes – Szlovákia): Ottlyk György, II. Rákóczi Ferenc udvarmestere, Ulrich Attila, tudományos kutató (Nyíregyháza): Az ecsedi uradalom a Rákóczi szabadságharcban, Németi János, tudományos kutató (Nagykároly): A nagykárolyi gróf Károlyiak és az ecsedi uradalom, Zubánics László, helytörténész, újságíró (Beregszász): II. Rákóczi Ferenc alakja a kárpátaljai magyar irodalomban, Gebei Sándor, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): II. Rákóczi Ferenc titulusai (princeps – dux), Tamás Edit, főmuzeológus (Sárospatak): A Rákócziak Sárospatak és Marosvásárhely történelmi kapcsolatrendszerében, Köpeczi Béla, akadémikus, egyetemi tanár (Budapest): A fejedelmi beiktatás francia szemmel, Mészáros Kálmán, tudományos kutató (Budapest): Katonai kinevezések, előléptetések a marosvásárhelyi országgyűlés idején. Április 28-án a nemzetközi történész-konferencia előadói, résztvevői, illetve Szatmárnémeti és Nagykároly politikusai, közéleti személyiségei emlékeztek meg a Majtényi síkon az 1711-es évi fegyverletételről. Április 28-án délután a nemzetközi történész-konferencia a marosvásárhelyi Vártemplomban folytatta munkálatait, abban a városban, ahol ezelőtt 300 esztendővel erdélyi fejedelemmé iktatták be II. Rákóczi Ferencet. A marosvásárhelyi tudományos tanácskozás Pál Antal Sándor tudományos kutató, nyugalmazott levéltáros előadásával kezdődött, aki Marosvásárhely helyét mutatta be a szabadságharc eseménysorozatában. László Márton (marosvásárhelyi levéltáros) a szabadságharc egyik legkiválóbb hadvezérének, Bercsényi Miklósnak az életútját érzékeltette. Ezt követően a székelyföldi kutatók Csíkszék, Udvarhely szék és Gyergyó alszék szerepét, lófő- és gyalogos katonáinak hozzáállását a szabadságharc eszményének a kibontakozásához külön-külön dolgozatokban mutatták be. Az előadók és az általuk bemutatott tanulmányok címei a következők voltak: Szőcs János muzeológus (Csíkszereda): A csíkiak II. Rákóczi Ferenc oldalán, Garda Dezső tudományos kutató, egyetemi docens (Gyergyószentmiklós): Gyergyói viszonyok a Rákóczi-féle szabadságharc idején, Zepeczáner Jenő múzeum-igazgató, tudományos kutató (Székelyudvarhely): Udvarhelyszék II. Rákóczi Ferenc idején. A következő két előadás II. Rákóczi György vallásosságára és valláspolitikájára vonatkozott. Tamási Zsolt tudományos kutató (Marosvásárhely) II. Rákóczi Ferenc vallásosságáról, míg Sipos Gábor levéltáros, egyetemi docens (Kolozsvár): II. Rákóczi Ferencnek az egyházakkal való kapcsolatairól értekezett. Ezt követően B. Szabó János tudományos kutató (Budapest): A fejedelmi jelvényekről és a fejedelmek beiktatásáról beszélt a XVI–XVII. századokban, majd Erdősi Péter tudományos kutató (Budapest): II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról és ennek szertartásáról értekezett. Április 29-én Marosvásárhely lakói ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról. Az igehirdető Henter György lelkipásztor mellett a Vártemplomban Köpeczi Béla és Egyed Ákos akadémikus is méltatta az esemény fontosságát. Ezt követően az ünneplő és emlékező gyülekezet a Vártemplom mellett lévő Rákóczi-szoborhoz vonult, ahol a Magyar Tudományos Akadémia, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, illetve több magyarországi, szlovákiai, kárpátaljai és erdélyi civil szervezet koszorúzott. A koszorúzást kuruc nóták, illetve a magyar és a székely himnusz eléneklése tette ünnepélyesebbé. /Dr. B. Garda Dezső országgyűlési képviselő: Nemzetközi Történész Konferencia a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcról = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), máj. 3. – 18. sz. /2007. június 4.Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete kezdeményezésére Székesen a faluból származó gróf Bercsényi Miklósra és fiára, Bercsényi Lászlóra emlékeztek. A református templomban tartott ünnepségen jelen voltak Székes és a szomszédos Csejd testvérgyülekezetei is. A közel háromszáz lelket számláló falu életében rendkívüli esemény ez, hiszen kevésszer adatik meg, hogy a Kárpát-medence három országából öt református gyülekezet találkozzon itt. Az istentiszteletet követő előadásokban – dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke, László Márton történész, Miholcsa József szobrászművész, Bíró László helybeli lelkész – a két Bercsényi nagyságát méltatták. A család legkiemelkedőbb alakja, Miklós, II. Rákóczi Ferenc főtábornoka, számos katonai hadműveletben vett részt. /Mezey Sarolta: Székes nagy ünnepén a Bercsényiekre emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./2007. augusztus 29.Vladimir Tismaneanu az Egyesült Államokban élő történész-politológus történészekből és társadalomkutatókból állította össze csapatát. Alig fél év alatt készítették el a parlament előtt is bemutatott Jelentést, amely alapján Traian Basescu államfő elítélte a román kommunizmust. Idén ősszel jelenik meg könyv formájában a 660 oldalas dokumentum. A Jelentés magyar vonatkozású fejezetének megírására magyar szakembereket kértek fel. A fiatal történészekből álló kutatócsoport tagjai: Stefano Bottoni, a Bolognai Egyetem oktatója; László Márton, a Pázmány Péter Egyetem PhD-hallgatója és a marosvásárhelyi Teleki Téka munkatársa; Lázok Klára, az ELTE PhD-hallgatója és a csíkszeredai Sapientia Egyetem oktatója; Nagy-Mihály Zoltán, a pécsi egyetem doktorandusza és az EME főmunkatársa; Novák Csaba Zoltán, a bukaresti egyetem PhD-hallgatója és a Román Akadémia marosvásárhelyi fiókintézetének munkatársa, valamint Olti Ágoston, az ELTE PhD-hallgatója. Nagy Mihály Zoltán kolozsvári történész elmondta, Vladimir Tismaneanu a kolozsvári Etnokulturális Központ vezetőjét, Salat Levente politológust kérte fel a magyar munkacsoport szervezésére, illetve a magyar fejezet megírására, tudva, hogy ebben a kutatóközpontban etnikai, kisebbségi és kisebbségtörténeti témákban folytak kutatások. Salat Levente a budapesti Bárdi Nándorhoz fordult, aki akkor a Teleki Intézetben dolgozott, és akinek a munkatársi köréből kerültek ki a felsorolt fiatal történészek. Romániában intézményesen nem folyik kisebbségkutatás, csak próbálkozások vannak a Jakabffy Elemér Dokumentációs Tár vagy az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről. Bárdi Nándornak köszönhető, hogy az elmúlt tíz évben megpróbálták intézményesíteni a magyarság kommunista korszakának kutatását, fiatal erdélyi történészeket avatva be a kutatómunkába. – A magyar történészeknek azokat a kérdéseket kellett beemelni a román történetírásba, amelyeket az egyáltalán nem ismer. Például, hogy 1945-től kezdődően hogyan történt a magyar gazdasági intézmények államosítása és megszüntetése. A szövetkezeti központok megszüntetésével óriási vagyonállományt kebelezett be a román állam. Azért szedték össze mindezt, mert a román történetírásban létezik egy feltevés, miszerint a kommunizmus alatt mindenki egyformán szenvedett, sőt, a kommunizmus első időszakában a romániai magyarság pozitív diszkriminációban részesült. - Mindössze fél év állt rendelkezésre a Jelentés elkészítésére. A magyarországi levéltárakban megkezdődött a Romániára vonatkozó kutatás, de a romániaiakban nem. Nagy Mihály Zoltán hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság 20. századi történetének felkutatásával hadilábon állnak. Reméli, hogy a Tismaneanu-jelentés magyar fejezete felgyorsítja ezeket a kutatásokat. /Oláh-Gál Elvira: Tismaneanu-jelentés – megjelenés előtt a könyv. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 29./2007. augusztus 31.Novák Zoltán marosvásárhelyi történész, illetve Soós Zoltán régész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, majd Pál-Antal Sándor főlevéltáros előadásával kezdődött augusztus 30-án Marosvásárhelyen az immár negyedik alkalommal megrendezett kisebbségtörténeti konferencia. A Borsos Tamás Egyesület, a Maros Megyei Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete és a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja (Sepsiszentgyörgy) által szervezett rendezvénysorozaton számos érdekes előadást hangzott el. A kétnapos konferencia során szó esik az erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai magyar kisebbségről, annak jelenéről és múltjáról, valamint a magyarországi nézőpontokról is. Az idei cím és téma Kisebbségi életpályák. A szóban forgó előadásokat több „kategóriába” sorolták a szervezők: Helyzetképek, „Aktivizmus”: pályák és értelmezések, Magyarországi nézőpontok, Identitáspolitikai keresztutak, Átalakuló társadalompolitikai konstrukciók. Az estet Horváth Szabolcs, K. Lengyel Zsolt és László Márton könyvbemutatója zárta. Az értékőrzés átalakulása a megváltozott viszonyok között témában kezdődnek az értekezések, ezt a Változatok a baloldaliságra című „blokk” követi. Délután Kitekintés a közös téma, majd A politikai felelősség és a szakmai elkötelezettség esete a közgondolkozással – kutatási tapasztalatok és közéleti elvárások. Az előadások jó része a huszadik századot tárgyalja, szó esik a kisebbségi-többségi viszonyról, a menekültekről és hálózataikról, irodalomról, ifjúsági életről, történetírásról, kommunista aktivizmusról, a kisebbségi érdekérvényesítésekről, magyarságtudományról, eszmetörténeti kutatásokról, identitástudatról, görög katolikus magyarokról és számos egyéb témáról. /Nagy Botond: Kisebbségi életpályák. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 31./2007. szeptember 4.Sikeres volt a marosvásárhelyi Kisebbségtörténeti Konferencia a szervező, Novák Zoltán szerint. A Román Tudományos Akadémia munkatársa szerint a nézetbeli különbségek abból fakadnak, hogy míg az idősebb korosztály konkrét emlékekkel és személyes tapasztalatokkal is rendelkezik a közelmúltból, a fiatal kutatók főleg írásos források alapján alakítják ki véleményüket. A Kisebbségtörténeti Konferencián közel harminc erdélyi, délvidéki és felvidéki történész és társadalomkutató mutatta be kutatásainak eredményeit. A résztvevők közül hárman – Horváth Szabolcs, K. Lengyel Zsolt és László Márton – tanulmányköteteikkel is előrukkoltak. Az előadásokat a szervező Magyar Tudományos Akadémia és a Borsos Tamás Egyesület közéleti vitával szerette volna zárni az ülést. A Tismaneanu-jelentésről és az 1944 utáni román–magyar állambiztonsági szervek együttműködéséről elhangzottak az előadások, azonban a hozzászólásra felkért RMDSZ-politikusok közül csak Borbély László tett eleget a meghívásnak. /Szucher Ervin: Történelmi vita hozzászólók nélkül. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./2007. szeptember 8.Szövetkezetek Erdélyben és Európában címmel jelent meg gazdaságtörténeti kötet a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) gondozásában. A könyvet Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesházban Nagy Mihály Zoltán történész méltatta. Szerinte önismereti munkáról van szó, és azt a gazdasági rendszert tükrözi, amellyel az erdélyi magyarság rendelkezett a második világháború előtt. Az egykori erdélyi szövetkezeti rendszer nemzeti célokat is megtestesített. A kötetben az idős kutatók (Csetri Elek, Egyed Ákos, Kerekes Jenő stb.) mellett sok fiatal (László Márton, Hunyadi Attila, Wallasek Magdolna Márta stb.) tanulmánya található. Somai József, a kötet szerkesztője a mai önfenntartásra képtelen falu előtt kínálkozó lehetőséget, a régen kiválóan működő szövetkezeti rendszer visszaállítását ajánlja megoldásnak. Csetri Elek történész szerint meg kell próbálni jogi úton visszaszerezni a több mint ezer felszámolt magyar szövetkezet jussát. Hunyadi Attila, a fiatal szerzők egyike az 1948-ban felszámolt, több mint 150 ezres tagú erdélyi szövetkezeti intézményrendszer feltámasztásához regionális hálózat kiépítését sürgette. /Ö. I. B. : Szövetkezetek Erdélyben és Európában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./2007. november 1.A politika általában a pillanatnyi pártérdekek szempontjai szerint pocskondiázta vagy, ritkábban, dicsérte a munkát – állapították meg Marosvásárhelyen a Tismaneanu-jelentés szakemberei. Fiatal történészek voltak a marosvásárhelyi Belvárosi szerdák rendezvénysorozat októberi estjének meghívottjai. László Márton, Lázok Klára és Novák Csaba Zoltán tagjai lehettek annak a szakértői csoportnak, amely elkészítette a kommunista rendszer bűntetteit fellajstromozó Tismaneanu-jelentést. Markó Enikő moderátorként örömének adott hangot, amiért a három fiatal szakember egyaránt Marosvásárhelyen talált magának munkát: László Márton az Állami Levéltár Maros megyei fiókjának levéltárosa, Lázok Klára a Teleki Téka kutatója, Novák Csaba Zoltán pedig a Román Akadémia Társadalomkutató Intézete vásárhelyi fiókjának munkatársa, mindhárman doktoranduszok. Kutatási területük is megegyezik: a jelenkorral foglalkoznak. 2006 áprilisában alakult meg még a Tismaneanu-bizottság. Magyar részről Salat Leventét, a Babes-Bolyai Tudományegyetem professzorát kérték fel a részvételre, neki köszönhetően kapcsolódhatott be az a történészcsoport, amelynek a három fiatal kutató is tagja. A magyar rész megírását két hónapnyi kemény kutatómunka előzte meg, amelynek során minden levéltári anyaghoz hozzáférhettek, munkájuk elé sehol sem gördítettek akadályokat. A decemberre elkészült hatszáz oldalas kötetből mindössze huszonöt oldal jutott a magyar vonatkozásoknak. A kutatók igyekeztek, már amennyire a terjedelmi megkötések engedték, mindenről szólni, ami fontos. /Tismaneanu-jelentés elemzés. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./2007. december 1.Az egyetemi és doktori tanulmányait az 1989-es romániai változásokat követően végzett/végző generáció jelen van a tudományos életben. Tudományos pályán keresi a helyét, alapkutatásokat kezdeményez és végez, konferenciákat, szakmai rendezvényeket szervez, kutatási eredményeit publikálja. Ennek az ifjú generációnak a jelenléte tapasztalható az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) konferenciáin, felolvasóülésein, az Erdélyi Múzeum hasábjain. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya azzal a szándékkal írt ki 2006 tavaszán debüt-díjat, hogy kiosztása évről évre alkalmat teremtsen arra, hogy a figyelem e tudósgeneráció tagjaira irányuljon. A díjra négy kutató adta be pályázatát. Fazakas Emese magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett a BBTE-n. 1994–1995 között mesterképző programot végzett a Közép-Európai Egyetem középkori tanulmányok szakán. 2005-ben doktori címet szerzett. 1995–1998 között a Román Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti és Nyelvtudományi Kutatóintézete kolozsvári fiókjának munkatársa, 1997-től a BBTE Bölcsészettudományi karának óraadó tanára, tanársegéde, egyetemi adjunktusa. A médiában állandó rovatokat lát el, tanári továbbképző programok előadója. Nyelvészeti szakkönyvek lektora, szerkesztője, két önálló kötet szerzője. Fazakas Emese legmerészebb vállalkozása az Erdélyi magyar szótörténeti tár főszerkesztői szerepének végzése, írta Péntek János akadémikus. Dóczy Örs 1994–2000 között a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett latin, 1998–2005 között a kolozsvári BBTE-n történelem szakos oklevelet. 2002-ben a Messina-i tudományegyetem ösztöndíjasa volt. 2006-tól a BBTE Hungarológiai Doktori Iskola hallgatója. Történelmi, régészeti tárgyú tanulmányai, szakcikkei, recenziói és fordításai hazai lapokban láttak napvilágot (A Hét, Korunk). Történelmi, irodalomtörténeti tárgyú konferenciák előadója. Vida Erika a BBTE-n szerzett 1996-ban magyar-angol szakos tanári oklevelet. 1998-tól a Mentor Könyvkiadó olvasószerkesztője, 2003-tól felelős szerkesztője. Közel 30 kötet szerkesztője. Dóczy Örs és Vida Erika közös pályázatot nyújtott be, ez pedig Koncz József A Marosvásárhelyi Evang. Reform. Kollégium története (1557–1895) (Marosvásárhely, Mentor, 2006) című monográfia. A szöveget szerkesztette és átdolgozta, a mutatókat összeállította Dóczy Örs és Vida Erika, a latin szövegeket fordította és jegyzetekkel ellátta Dóczy Örs, az utószót Sebestyén Mihály írta. László Márton 1997–2001 között a BBTE történelem szakán alapképzést, 2001–2002 között mesteri programot végzett. 2004-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori iskolájának doktorandusza. 2001–2007 között tanár, szakmai referens, könyvtáros, levéltáros. 2003–2005 között a Magyar Autonóm Tartomány kutatócsoport tagja, 2006-ban az Észak-Erdély 1940–1944 közötti történetét kutató csoport munkatársa. Pályamunkája a Pro-Print Kiadónál, a „Források a Romániai Magyarság Történetéhez” sorozatban megjelenés előtt álló kézirat, amely az 1889–1986 között élt magyarhermányi történész, Máthé János két, mindeddig kiadatlan munkáját, valamint a pályázó két tanulmányát tartalmazza. A bizottság mind a négy pályázó munkáját elismeréssel értékeli. Tekintve, hogy Fazakas Emese életműve, teljesítménye messze kilép a díj által értékelhető keretből, a 2007-es debüt-díj nyertesei Dóczy Örs és Vida Erika. A szakosztály a pályázatot a 2008-as évre is meghirdeti. /Dr. Keszeg Vilmos, egyetemi tanár: A Debüt-díj második kiosztásakor. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./2008. április 22.Öt próbán mérte össze tudását, tehetségét az az ötven VI-VII. osztályos diák, akik április 11-én részt vettek Az Anjouk és Zsigmond kora történelmi vetélkedőn. A szászrégeni magyar történelemtanárok és a helyi Humana Regun Egyesület által meghirdetett versenyre tíz csapat nevezett be. László Márton, a Teleki Téka történésze, levéltárosa állt a zsűri élén. A Historia nostra történelmi vetélkedő támogatói között volt a Communitas Alapítvány, a szászrégeni Humana Regun Egyesület, meg a Szászrégen és Vidéke című lap. /Fábián András Gy. : Historia nostra – történelmi vetélkedő Szászrégenben. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 22./2008. július 14.Kettős könyvbemutató volt július 10-én Marosvásárhelyen, a Teleki Téka udvarán. Mindkét könyv tudományos munka és a közelmúlt történéseit tárja az olvasók elé. Oláh Sándor Kivizsgálás. Írások az állam és a társadalom viszonyáról a Székelyföldön 1940-1989 című és a László Márton szerkesztésében megjelent, Máthé János: Magyarhermány kronológiája 1944-1964 című kötetét ismertették. Bárdi Nándor és Stefano Bottoni történész-kutatók a két, Pro Print Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott kötet megjelentetésének előzményeiről is beszámoltak, a levéltárakban talált kéziratokról. László Márton marosvásárhelyi levéltáros Magyarhermány kronológiájának kézirata mellett a Szekuritáté irattárában őrzött, Máthé Jánosra vonatkozó megfigyelési jegyzőkönyveket is feldolgozta. A Csíkszeredában élő Oláh Sándor az 1940–1944 közötti „kis magyar világot”, majd az azt követő nehéz éveket tárja olvasói elé. /Antal Erika: Arcok a tegnap homályában. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./2008. július 15.Kettős könyvbemutató volt Marosvásárhelyen, a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó két könyve a huszadik századi Erdélyhez kötődik: Oláh Sándor Kivizsgálás. Írások az állam és a társadalom viszonyáról a Székelyföldön 1940-1989 és Máthé János Magyarhermány kronológiája 1944-1964 című kötetei. Utóbbi a szerző halála után, László Márton szerkesztésében jelent meg. A László Márton szerkesztette "tudatállapot könyv" az első olyan munka, amely a Securitate működését részletesen, egy ember életén keresztül mutatja be. Szembesülnie kellett az egykori besúgókkal, akik nem rosszindulatból, hanem kényszerűségből jelentgettek. László Márton megkereste és szembesítette őket tetteikkel, úgy vonta le a következtetéseket. Stefano Bottoni történész elmondta, a bukaresti állambiztonsági levéltárban találta meg azt az anyagot, amely Máthé János, a kronológia szerzője megfigyelését tartalmazza. Ehhez fogható kiadvány sem Romániában, sem Magyarországon nincsen. A főhős, az ötvenes években kuláklistára került, de nem tartóztatták le. Ezután harc következett az ember és politikai apparátus között. Máthé Jánosnak nincs bűne, de veszélyes mert független. A harc lényege, hogy ő ír dolgokat, amelyeket igyekszik elrejteni, a szeku pedig igyekszik azokat felkutatni. Élete végéig küzdött, hogy monográfiáját kiadhassa. Ez nem sikerült, de munkáját nem találták meg. Oláh Sándor Kivizsgálás című kötete két részből áll: az egyik rész a "magyar világot", a '40 és '44 közötti időszakot, a Csík és Udvarhely megyékben akkor zajló állami és modernizációs folyamatokat ismerteti, a másik rész ugyanazt, de az ötvenestől a nyolcvanas évekig mutatja be. Az eddigi szakirodalomban előbbi teljesen szűz terület volt. A szerző óriási érdeme, hogy bemutatott egy komoly állami fejlesztési programot, amely 1940 és 1944 között a helyi társadalmat próbálta modernizálni. A második rész szintén állami beavatkozást ismertet, de már a román kommunista hatalom részéről. /Nagy Botond: Történelem és Tékasátor. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 15./2008. november 6.Az 1952–1960 között működő Magyar Autonóm Tartomány (MAT) olyan volt, mint egy „kulturális üvegház”: az átlagos székely ember úgy élte meg a MAT létezését, mint természetes állapotot, és ha nem is tetszett neki a szovjet nyomásra, Sztálin közreműködésével nyert autonómia, logikusnak tartotta a kétnyelvűséget és a magyarok részvételét a közigazgatásban – hangzott el november 4-én Csíki Székely Múzeumban, ahol négy kisebbségtörténeti könyvet mutattak be. Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm tartomány története (1952–1960) /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ címmel Stefano Bottoni történész írt könyvet, akinek kutatási területe a kelet-európai kommunista rendszerek politika- és társadalomtörténete. Az első világháború után kisebbségi helyzetbe került magyar közösségek történetét foglalja össze a Bárdi Nándor, Ferdinec Csilla és Szarka László szerző trió Kisebbségi magyar közösségek a 20. században /Gondolat–MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008/ című kötete, melyet Bárdi Nándor mutatott be. Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918-1940) /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ című könyvéből kiderül, hogy az első világháborúig az erdélyi zsidóság 70 százaléka magyar identitásúnak vallotta magát, 1940-re viszont csökkent az arány, egyre többen vallották zsidónak magukat, amiben valószínűleg a cionista mozgalmak is szerepet játszottak. László Márton publikálta Máthé János autodidakta helytörténész Magyarhermány kronológiáját, amelybe a földműves naponta megírta, mi történt a faluban. /Máthé János: Magyarhermány kronológiája 1944–1964. Közreadja Márton László, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ A négy kisebbségtörténeti könyvet a négy fiatal történész november 7-én a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság székházában is bemutatja. /Sz. N. : Kisebbségek története. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./ Bárdi Nándor a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kiadványról kifejtette: Kényszerszülte magyar kisebbségekről írnak a kötet szerzői, akárcsak a dél-tiroli németeket, politikai döntés hozta létre valamennyit Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban. Közösségépítő elképzelésekkel kell keresni itt és most a megmaradás útjait – összegezte a tanulmányokból leszűrhető következtetést. Stefano Bottoni neve nem ismeretlen olvasóink előtt, a szekuritátés iratcsomók közlésével nemegyszer nagy vihart kavart. Stefano Bottoni Bolognában született (1977), ott szerzett egyetemi diplomát, majd doktori fokozatot. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Kutatási területe a szovjet mintájú kelet-európai államszocialista rendszerek politika- és társadalomtörténete. A Sztálin a székelyeknél kötet alapját a szerző olasz nyelvű doktori disszertációja képezi, jelen kötet annak átdolgozott és bővített kiadása. A Magyar Autonóm Tartományt (MAT) Sztálin kifejezett sürgetésére hozták létre. Olyan volt, mint egy kulturális üvegház hangsúlyozta Stefano Bottoni: „A MAT-ban otthon érezhette magát a többségben élő magyar közösség, mivel az oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánccsoportok kiemelkedő szerepet játszottak a magyar/ székely identitástudat megőrzésében, annak ellenére, hogy ezeket a kommunista ideológiai sémák alapján működtették. Az átlag székely ember úgy élte meg a Magyar Autonóm Tartományt, mint valamilyen természetes állapotot. Ha nem is tetszett neki ez a Sztálin közreműködésével nyert »autonómia«, logikusnak és jogosnak tartotta a kétnyelvűséget, a magyarok részvételét a közigazgatásban, az érvényesülési lehetőségeket. Az osztályharc durva és embertelen voltát elítélte, de azt is látta, hogy ez a »szocialista« világ, ami a Székelyföldön épül, elfogadhatóbb és kevésbé idegen számára, ha őt anyanyelvén szólítja meg. ” /Borbély László: Történelmi könyvek bemutatója a Mikó-várban. Kisebbségi sors: küzdelem a megmaradásért. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./2008. november 8.November 7-én Csíkszeredán a Csíki Székely Múzeumban Pataki József (1908–1993) történészre emlékezve konferenciát tartottak, amelyen a történész munkásságát Kiss András, Sipos Gábor és Forró Albert ismertette. Pataki József történész tanári pályáját Kolozsváron kezdte, majd Marosvásárhelyen és Csíkszeredában tanított, a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnázium igazgatója volt. Az orosz hadifogságból 1948-ban került haza, 1956-tól a kolozsvári Történeti Intézetnél és a Bolyai Tudományegyetemen dolgozott. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja volt. Úttörő értékűek Erdély gazdasági fejlődésének ütemére vonatkozó kutatásai, történetírói érdemei közé sorolják a székelység múltjára vonatkozó forrásanyag feltárását is. Fontosabb munkái: Anjou királyaink és a két román vajdaság (1944), Domeniul Hunedoara la Székely oklevéltár I-II., III. (Demény Lajossal és Tüdős S. Kingával 1983, 1985, 1994), Kolozsvári emlékírók 1603–1720 (1990), Kászonszéki krónika 1650–1750 (Imreh Istvánnal közösen, 1992). A székelyudvarhelyi Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Haáz Rezső Múzeum, a Művelődési Ház és a Városi Könyvtár november 8-án tudományos konferenciát szervez. Az állami levéltárak munkatársai témakörben Flóra Ágnes (Kolozsvár), Bicsok Zoltán (Csíkszereda), Nagy Botond (Sepsiszentgyörgy), László Márton (Marosvásárhely) mutatják be tanulmányaikat, az egyházi levéltárak kapcsán pedig Bernád Rita (Gyergyószentmiklós), Róth András Lajos – Gidó Csaba (Székelyudvarhely) előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A konferencia második része fórum jellegű, amelynek témája a levéltárak helyzete. /Konferenciák a Magyar Tudomány Napjára. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./2008. november 11.A Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Jakabffy Elemér Alapítvány által rendezett könyvbemutatón a következő hat kötetet mutatták be a november 7-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. Berekméri István András Minden poklokon keresztül című önéletírását Vajda András néprajzkutató rendezte sajtó alá a Mentor Kiadó Emberek és kontextusok sorozatában. A kötet első részében a forrásközlés, a másodikban pedig az értelmezés kapott szerepet. Az Így beszélték Farkasok patakán. Tankó Fülöp Gyugyu történetei /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című könyv nagy része monda vagy igaz történet, ezeket a gyimesfelsőloki Tankó Fülöp Gyugyu mondta el. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kötet tankönyvként is használható. Bárdi Nándor a kötettel kapcsolatban elhangzott kritikákra reagálva megígérte, hogy a jövőre megjelenő angol kiadás megpróbálja ezeket a hiányosságokat orvosolni. Máthé János Magyarhermány kronológiája (1944–1964) című könyvét László Márton adta közre a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál. Bárdi Nándor ebben a könyvben a megfigyelés mechanizmusát tartja fontosnak, szerinte Romániában ez az első filológiailag végigvitt dosszié-feldolgozás, amely azt vizsgálja meg, hogy a titkosszolgálat hogyan dolgozik. Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom és nemzetépítési kísérletek (1918-1940) című kötetét Eckstein-Kovács Péter értékelte. Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960) című könyve azt mutatja be, hogy egy államépítés hogyan alakította át az internacionalista kommunista elitet. /Ferencz Zsolt: Hat kötet bemutatója a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./2008. november 13.Az utóbbi időben több szerző foglalkozott a különböző magyar kisebbségek történetével és az 1918-at követő kilencven évben a többségi országban betöltött szerepükkel. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században /Gondolat Kiadó, Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete, Budapest/ című kötetet múlt héten mutatták be Kolozsváron. Ez az első olyan munka, amely együtt tárgyalja a hét határon túli magyar kisebbségi közösség történetét, összehasonlítja azokat, illetve egy magyarországi és egy közép-európai viszonyrendszerben helyezi el. A kötet célja a jelenlegi kutatások minél színvonalasabb összefoglalása. A könyv forrásokat, kislexikon magyarázatokat, kronológiát és irodalomjegyzéket is hoz – mondta el Bárdi Nándor, a kötet egyik szerkesztője. A 29 szerzőből 18 határon túlról származik, tehát nem jogos az a kritika, hogy ez a könyv miért Budapesten készült. Budapesten van egy olyan intézet, amelynek a kisebbségkutatás fő profilja. Problémaként merült föl az, hogy a kötet túlságosan a nemzetállamok történetén keresztül látja a kisebbségek történetét. Ezek a nemzetépítések voltak azok, amelyek meghatározták a közösségek létrejöttét és fejlődését. Ténykérdés, hogy a határon túli magyar kisebbségi közösségek kulturális öröksége alapvetően az 1918 előtti Magyarország történeti örökségén alapul. A ’90-es években a határon túli magyar közösségek egyik kulcsproblémája, hogy a nagyvárosi közegben jelentősen csökken a közösségek pozíciója és a magyar kulturális, közösségi élet egyre inkább kisvárosokba szorul, megnő a falusi életvilágok szerepe. A másik változás, hogy az adott országon belüli középosztályosodásban, a magyarok alulreprezentálnak tűnnek. Fontos probléma a migráció kérdése. Magyarország nem tudja megtartani a jól képzett migráns munkaerőt. Társadalmi probléma a magyarul beszélő romák integrációjának problémája. Kelet-Szlovákiában, Kárpátalján és a Maros és Kovászna megyében a magyar oktatási intézményrendszernek ez a legnagyobb kihívása. Bárdi Nándor szűkebb kutatási területe a két világháború közötti romániai magyar kisebbség története, a kötetben emellett az 1989 utáni romániai magyar kisebbségekkel, illetve a budapesti kormányzatok különböző korszakokban lejátszódó magyarságpolitikájával is foglalkozott. László Mártonnal vizsgálta a kollektivizálás és a mezőgazdaság átalakulását, Fedinec Csillával és Papp Z. Attilával pedig a ’89 utáni tudományos élet, irodalom és kultúra változását. 2009-re várható a könyv angol nyelvű változata. Az Európai Unióban a kollektív jogok felvetése az iszlám fundamentalista törekvéseket juttatja a politikusok eszébe. A kettős állampolgárság kérdése pedig az oszétiai beavatkozás után egyértelműen biztonságpolitikai, destabilizációs félelmeket vet fel. Az EU-nak nincs kisebbségpolitikája, ezen a területen lehet valamit kezdeni. Ha valaki kérne egy listát arról, hogy a kisebbségeket Romániában vagy Szlovákiában milyen nyelvi diszkrimináció érinti, nem tudnánk előállni vele, a román vagy szlovák jogszabályokat ilyen szempontból nem dolgozták fel. A másik kulcsterület az önkormányzati mező. Ma a romániai magyarság jelentős része magyar vezetésű önkormányzatok hatókörében él. Milyen ezeknek a hatékonysága és problémamegoldó képessége? -Bárdi Nándor felhívta a figyelmet a romániai magyar kutatók, Gagyi József, Hermann Gusztáv, Horváth István, Kiss Tamás, Oláh Sándor, Papp. Z. Attila, Pozsony Ferenc, Péter László, Tánczos Vilmos, Veres Valér és mások kutatásaira. /Ferencz Zsolt: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Interjú Bárdi Nándor történésszel, a Teleki László Intézet munkatársával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./2009. január 13.A Don-kanyari áldozatokra emlékeztek január 12-én Marosvásárhelyen a római katolikus temetőben felállított emlékműnél. Ábrám Zoltán, a megemlékezést szervező Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének elnöke a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményének nevezte a 66 éve történt Don-kanyari offenzívát. Az EMKE kezdeményezésére alakult Don-kanyari Emlékbizottság hat évvel ezelőtt állított emlékművet a Don-kanyar áldozatainak, és azóta minden évben megemlékezik az elesettekről. A Bocskai Vince szobrászművész alkotta szobornál főleg idős emberek gyűltek össze, hogy meghallgassák a felszólalókat és közösen énekeljék el az ilyenkor szokásos katonadalokat, majd a magyar és a székely himnuszt. 1943. január 12-én történt az első áttörés a Don-kanyarnál állomásozó magyar hadsereg alakulatainál, köztük az erdélyi alakulatoknál. A Don-kanyarnál az áldozatok száma hozzávetőlegesen százötvenezerre tehető, az emberek a nagy hidegben, megfelelő felszerelés hiányában vesztették életüket, megfagytak – mondta el László Márton történész, a Maros Megyei Levéltár munkatársa. A Maros megyei helységekből eltűnt, meghalt vagy megsebesült személyekről néhány évvel ezelőtt névjegyzék készült, amely hamarosan az interneten is elérhető lesz, és helység, név, illetve az anya neve szerint lehet majd keresni. Kutatnivaló még így sok van, hiszen az orosz levéltárak gyakorlatilag feltáratlanok. /Antal Erika: Névjegyzék az elesettekről. A Don-kanyari áldozatokra emlékeztek Marosvásárhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./2009. január 19.A múlt év tudományos tevékenységét összegezte a hét végén az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete. Pál-Antal Sándor, az EME bölcsészeti, irodalmi és történeti osztályának vásárhelyi elnöke, számba véve a tavalyi eseményeket, legjelentősebbként a Marosvásárhelyi személyiségek címet viselő tudományos ülésszakot jelölte meg. Az idénre tervezett két nagyobb rendezvény: a marosvásárhelyi személyiségekről szóló tudományos ülésszak, illetve egy, a székelység történetét bemutató rendezvény. /Antal Erika: EME-tervek Vásárhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./ Fennállásának 150. évfordulóját ünnepli idén a gróf Mikó Imre által alapított, kolozsvári központú Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Az évforduló alkalmából 14 erdélyi személyiségről jelentetnek meg kötetet, kiadják Mikó Imre beszédeit, bemutatják az EME különböző intézményeknél, szervezeteknél még fellelhető, értékes gyűjteményeit, folytatják a Romániai magyar irodalmi lexikont, valamint a Magyar Szótörténeti Tár köteteinek kiadását, elkészítik az EME internetes adattárát. A szervezet Maros megyei fiókját Pál-Antal Sándor nyugalmazott levéltáros, történész vezeti, az EME hét szakosztálya közül az orvostudományi, valamint agrártudományi székel Marosvásárhelyen, ezek élén Kovács Dezső fogorvos, illetve Jakab Samu agrármérnök áll. László Márton történész-levéltáros tartott beszámolót a történelem részleg tudományos tevékenységéről: 2008-ban négy kötetet adtak ki, 27 jelentősebb tanulmány született, ugyanakkor számos bel- és külföldi konferencián vettek részt a vásárhelyi történészek, és folyamatban van Marosvásárhely átfogó történelmének megírása. Pál-Antal Sándor tanulmánykötetet adott ki a Maros megyei magyarság történetének egyes részleteiről, és hamarosan nyomdába kerül Spielmann Mihály marosvásárhelyi kronológiakötete, és az 1956-os erdélyi mártírokkal foglalkozó sorozat részeként megjelenik Tófalvi Zoltán harmadik kötete is. Balás Árpád nyugalmazott földrajz és geológia szakos tanár a természetrajz terén elért eredményekhez sorolta a Bolyai Farkas Gimnázium szervezte erdélyi szintű Teleki Sámuel-vetélkedőt, ő maga pedig a Pallas–Akadémia Kiadónál most készíti elő a Maros megyei útikalauz harmadik, javított kiadását. Simon Zsolt, a Maros megyei EME titkára elmondta, az EME kolozsvári vezetősége semmilyen kapcsolatot nem ápol a vásárhelyi EMÉ-vel, sőt amikor az sikeresen pályázott, akkor a rendezvényükre kiutalt pénz is bent maradt a központi kasszában, a fiókszervezetnek ugyanis nincs jogi személy státusa, ezért közvetlenül nem pályázhat. /Máthé Éva: 150 éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület. = Krónika (Kolozsvár), jan. 19./2009. június 5.Az Európai Unió 27 tagországában megkezdődött az Európai Parlament új képviselőtestületének megválasztása a hollandiai és a nagy-britanniai szavazóhelyiségek megnyitásával. A választásokat június 4. és 7. között tartják. Tőkés László, a Magyar Összefogás Listájának vezetője június 4-én Kolozsváron tartotta kampányzáró sajtótájékoztatóját, amelyen felhívást intézett a romániai magyarokhoz, hogy vegyenek részt a választásokon. A Magyar Összefogás Listájának három jelöltje, Tőkés László, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor a kampány során mintegy tíz erdélyi megyébe jutottak el és hatvan településen vettek részt különböző kampányrendezvényeken. Szinte mindenütt jelen voltak a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) helyi képviselői is. Tőkés László Márton Áron példaértékű cselekedetét elevenítette fel, amikor az erdélyi püspök és elvbarátai 1946-ban memorandumban tárták Észak-Erdély ügyét a második világháborút lezáró párizsi békekonferencia elé. „Akárcsak Márton Áron, nekünk is Európa elé kell vinnünk az erdélyi magyarság ügyét” – szögezte le a püspök. Tőkés László elítélte a román és szlovák magyarellenes nacionalista megnyilvánulásokat. Az MPP több képviselője felhívást adott ki: „Félretéve pártpolitikai szempontjainkat, és bízva a magyar összefogás jövőbeli kiteljesedésében, úgy gondoljuk: most itt az ideje annak, hogy vasárnap, június 7-én mi is elmenjünk szavazni. Szabad akaratunkból, senki által nem kényszerítve, egyedül a nemzet érdekét tartva szem előtt. Amikor Sólyom László köztársasági elnököt szinte kitiltják Romániából nemzeti ünnepünkön, amikor Szlovákiából ki akarják tiltani Orbán Viktort, a Fidesz-MPP elnökét, amikor Ukrajnában nyelvtörvénnyel lehetetlenítik el kárpátaljai testvéreink oktatását, amikor Délvidéken Vajdaság autonómiájának lényegét lúgozzák ki a szerb nacionalisták, amikor Romániában pártállami időket idéző módon távolítják el a magyar szakembereket csak azért, mert magyarok, akkor nem ülhetünk tétlenül. Szlovák nacionalisták szerint nincs is olyan, hogy ‘Kárpát-medence’. Román eszmetársaik Székelyföld létét tagadják. Mutassuk meg, hogy igenis létezik Székelyföld, igenis élnek magyarok Erdélyben és szerte a Kárpát-medencében. Ez a mi felelősségünk is. Nem négy pártpolitikust küldünk Európába, az Európai Parlamentbe, hanem négy magyart. Egy a nemzet!” Aláírók: Borbély Zsolt Attila, az MPP alapító tagja, Csép Sándor, az MPP Kolozs megyei szervezetének elnöke, Csinta Samu, az MPP háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke, Gergely Balázs, az MPP alapító tagja, Keizer Róbert, az MPP kolozsvári szervezetének elnöke, Lemák Rudolf, az MPP máramarosi szervezetének elnöke, Lengyel György, az MPP Bihar megyei szervezetének elnöke, Murvai Miklós, az MPP Arad megyei szervezetének alelnöke, Nagy István, az MPP pécskai szervezetének elnöke, Nagy Pál, az MPSZ alapító tagja, országos ügyvezető elnök, Orbán Mihály, az MPP országos szervezetének alapító alelnöke, Sándor Krisztina, az MPP Kolozs megyei szervezetének alelnöke, Simon Csaba, az MPP Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Tőkés András, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke. /P. A. M. : Tőkés: a választások eredményétől függ az összefogás jövője. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2009. szeptember 22.„Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak. A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. ” – olvasható Novák Csaba Zoltán: Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen című tanulmányában. (Korunk, 2007. október). Az új kutatónemzedéket tömörítő egyesület, a 2002-ben létrejött Borsos Tamás Egyesület elnöke, László Márton elmondta, az egyesület céljai: társadalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, értékelések, dolgozatok és kutatások végzése és támogatása. Kapcsolatteremtés és együttműködés az erdélyi magyarság nemzetiségi jellegű tudományos intézményeivel. Értekezletek, tudományos tanácskozások, konferenciák, szemináriumok és előadások szervezése, időszakos kiadványok, könyvek kiadása. Az egyesület tagjai Barabás Kisanna művészettörténész (Marosvásárhelyi Katolikus Gyűjtőlevéltár), Berecki Sándor, Győrfi Zalán, László Keve régészek (Maros Megyei Múzeum), Berekméri Róbert hadtörténész (Marosvásárhelyi Református Gyűjtőlevéltár), László Márton levéltáros (Maros Megyei Állami Levéltár). A Teleki Téka munkatársai közül Kimpián Annamária művészettörténész, Lázok Klára jelenkortörténész, Márton Krisztina restaurátor, Petelei Klára térképtörténész, Weisz Szidónia címertankutató tagjai egyesületnek. További tagok Novák Csaba Zoltán jelenkortörténész, Simon Zsolt újkorkutató (a Román Akadémia Gh. Sincai Kutatóintézetének tagjai), Soós Zoltán régész (a Maros Megyei Múzeum igazgatója), Tamási Zsolt egyháztörténész (7. sz. Általános Iskola történelem szakos tanára), László Lóránt újkorkutató, és Nemes Gyula helytörténész (Nagyernye). Az egyesület 2004 novemberében a marosvásárhelyi Bethlen Alapítvánnyal és a Pósta Béla Egyesülettel közösen megszervezték II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. 2005 októberében helytörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhely történetéből címmel. 2006-ban több előadásból-beszélgetésből álló rendezvénysorozat volt. 2006 novemberében tartották a IV. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, majd 2007 augusztusában a IV. Kisebbségtörténeti Konferenciát Kisebbségi életpályák címmel. Ebben az évben is több tudományos előadást szervezett az Egyesület. László Márton /sz. Marosvásárhely, 1976. nov. 2./ a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végzett. 2003–2004-ben szakmai referensként dolgozott a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménynél, Kolozsvárott. 2004 és 2006 között Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult tovább, disszertációjának tárgya: kollektivizálás Székelyföldön. 2007-től az Állami Levéltárak Maros Megyei Igazgatóságán levéltárosként tevékenykedik. Az ötvenes évek társadalomtörténetét kutatja, és több, a világhálón is elérhető tanulmányt közölt a Maros tartománybeli kollektivizálásról, a kulák-névjegyzékekről. Eddigi legnagyobb szakmai eredményének Máthé János: Magyarhermány kronológiája c. kéziratának megjelentetését tekinti /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. A világhálón is megtalálható László Márton román-magyar állambiztonsági szótára, amelyben a korabeli román nyelvű dokumentumok szakterminológiáját magyarázza és fordítja. László Márton szerint egyes erdélyi jelenkortörténészek által művelt „sérelemtörténet” és „szenvedéstörténet” helyett a tárgyilagos hangvételű, elemző és összehasonlító megközelítésre kell törekedni. /Bölöni Domokos: Új kihívások előtt a fiatal történészek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./2010. január 9.Székes falutörténeteNemrég jelent meg a Marosvásárhelytől nem messze fekvő Székes falutörténete. (A Nagyernye községhez tartozó falu a Dána-patak völgyében, festői környezetben terül el, megközelítésére a Marosszentgyörgy–Tófalva köves út, vagy Ikland felől, a főútról letérő út ajánlott. A település történetéhez kapcsolódik a székesi előnevű Bercsényi család, melynek leghíresebb férfitagja, Bercsényi László a Rákóczi-szabadságharc egyik hadvezére volt.) A könyv nem monográfia, szerzői nem is ezt tűzték ki célul (kötetük alcíme: Adalékok a falu monográfiájához), hanem egy tárgyilagos, átfogó falutörténet, amely a helység története legfontosabb mozzanatainak bemutatására vállalkozik. A már kiforrott séma szerint a szerzők előbb elhelyezik a falut szűkebb környezetében (A falu földrajzi-természeti viszonyai c. fejezet), majd a település kialakulásának történetét vázolják. A szerzők tájékozottságát jelzi, hogy a falu határában levő legelső emberi települést kutatva, a néphagyományok, Orbán Balázs feljegyzései és a régészeti repertóriumok adatai mellett a közelmúlt régészeti ásatásainak eredményeit is ismertetik. A következő, a helyneveket ismertető fejezet előnye, hogy térképre helyezték a ma használatos helységneveket. A népességtörténetet külön rész taglalja: ez a népességeredetet, a társadalmi csoportokat (helybeli nemesi családok, jobbágyok, zsellérek), és a nemzetiségi összetételt vázolja. Igen értékes családtörténeti adatokat gyűjtöttek össze a szerzők, és a jómódú családok fényképeiből bepillantást nyerünk ezek életmódjára, kedvteléseire. A 19. század eleji földművelők életmódját (lakásbeosztás, berendezés, gazdasági eszközök, öltözködés) ötletesen egy hagyatéki leltár segítségével rekonstruálják, ezután a falu 20. századi életmódját részekre tagoltan (ruházat, táplálkozás, staférung, építkezés és berendezés) mutatják be. Külön előnye e fejezetnek, hogy a ruhadarabok leírásán túl a viselet alakulására ható körülményeket is ismertetik, ti. a harisnya a katonai egyenruha része volt, és a különféle színek tulajdonképpen a különböző alakulatokat jelölték. A település gazdasági helyzetét a különböző összeírások alapján a 18. század közepétől írják le, majd a 19. század végétől napjainkig a birtokviszonyokra, művelési ágakra (állattenyésztés, földművelés), majd a történelmi folyamatokra (kivándorlás, kuláklisták, kollektív gazdaság létesítése és megszüntetése) bontva ismertetik. Ezért is furcsa, hogy a szerzők a 19. század végi, a földhasználat racionalizálását célzó arányosítási-tagosítási akciót ezt követően egy külön fejezetben tárgyalják. A különböző katonai összeírásoknak, sorozóíveknek köszönhetően a szerzők bőséges forrásanyaggal rendelkeztek ahhoz, hogy külön fejezetet szenteljenek a fegyverforgató székesieknek (az 1602. évi összeírástól a második világháborúig), benne a székesi előnevű Bercsényi Miklós és Bercsényi László hadvezéri tevékenységének. Az egyháztörténeti rész felekezetek szerint ismerteti a székesi katolikus, református, unitárius egyházak, valamint egyházi épületek történetét (kissé zavaró, hogy az itt szolgáló Décsi János lelkész pár költeményét is ebbe a fejezetbe szúrták be a szerzők), ezt követi a helybeli temetők és síremlékek ismertetése. Az oktatástörténeti fejezet a református felekezeti iskola, a két világháború között létesített rövid életű román tannyelvű iskola, majd az állami iskola történetének bemutatása, de tartalmazza a fontosabb közéleti vagy szakmai pályát befutott székesiek névjegyzékét is. A közművelődés terén igen gazdag a falu története, hiszen 1877-től van írásos bejegyzés a székesi református dalárdáról, de működött itt zenekar, tánccsoport és színjátszó kör is. A következő fejezetben a helybeli népszokásokat (gyermekjátékok, hagyományok, hiedelmek) tárgyalják a szerzők, itt kiemelendő a székesi szőlőszüret különlegessége, hiszen aznap a szőlősdomb tetejéről zenekar húzta a talpalávalót a szüretelőknek. A közigazgatással foglalkozó rész a faluközösség működését, a helybeli falusbírák és esküdtek neveit, a helység pecsétjét, majd a közigazgatás működését ismerteti napjainkig, súlyponttal a 20. század második felére. Az egészségvédelemmel foglalkozó fejezet a 19–20. századi, Székessel kapcsolatos egészségügyi adatokat mutatja be. A Székes vonzáskörében című rész a székesi származású, ott dolgozó vagy oda telepedett "jelentősebb" személyeket mutatja be. Az utolsó fejezet a Székesen lakó, vagy ott hétvégi házzal rendelkezőket sorolja fel, ezek szerint 2008 elején 95 család lakott a helységben, emellett 41 hétvégi ház, 12 lakatlan ház és 25 üres telek volt. A Mellékletek részben színes fényképeket láthatunk a legfontosabb székesi középületekről, és helyet kapott néhány Székeshez kapcsolódó dokumentum is. A könyv a település történetének jó áttekintése. A kisebb formai és fogalmazásbeli hibákon túl azonban pár esetben hiányérzete támad az olvasónak. A lelkiismeretesen összegyűjtött adatok nyomán megfogalmazódó kérdések megválaszolásának több helyet kellett volna szentelni. (Például az a tény, hogy a település lakossága 150 év alatt több mint a felére csökkent, bővebb magyarázatot kívánt volna.) A könyv másik előnye, hogy a közelmúlttal is foglalkozik. Itt nem "szépít", nem rejti véka alá a falu nehéz állapotát, a mezőgazdaság nehéz helyzetét, de ismerteti az innovatív, előremutató próbálkozásokat is. A kötet jól strukturált, átfogó képet ad a település történetéről, kiemelve a helyi különlegességeket, és igen gazdag fényképgyűjteményével szemet gyönyörködtető, tartalmas olvasmány. (Nemes Gyula–Szakács Ferenc: Székes. Adalékok a falu monográfiájához. Marosvásárhely, 2009, Mentor Kiadó.) László Márton. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. január 13.Honvédek MohácsaA Don-kanyari áldozatokra emlékeztek tegnap, mint minden év január 12-én. Azokra a tisztekre, katonákra, akik a második világháborúban a II. magyar hadsereg kötelékében vesztették életüket. A megemlékezések szervezője Marosvásárhelyen idén is az EMKE Maros megyei szervezete volt. A megemlékezésre – valószínűleg az időjárási viszonyok miatt – idén is elég kevesen mentek el, de akik ott voltak, ismételten fejet hajtottak az áldozatok előtt. Felvezető beszédet mondott László Márton történész, az események tragédiáját Berekméri Róbert történész fejtette ki, elmondva, hogy a Don-kanyar a honvédek Mohácsa volt. 1942 júliusa és 1943 márciusa között a II. magyar hadseregnek 120.000 főnyi vesztesége volt, amiből körülbelül 30.000 hősi halott, a többi sebesült és eltűntnek nyilvánított személy. Marosvásárhelyen már csak két-három túlélőről tudnak. A megemlékezésen Nagy László unitárius esperes tartott áhítatot, hangsúlyozva, hogy az elődök életet követelő áldozatáról az utókornak – bár hajlamos erre – nem szabad megfeledkeznie. Ábrám Noémi az EMKE képviseletében az Ott, ahol zúg az a négy folyó kezdetű dalt énekelte el, amibe a jelenlevők is bekapcsolódtak. Az emlékművet az EMKE és magánszemélyek koszorúzták meg, majd elhangzott a magyar és a székely himnusz. (mezey) Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 15.Bercsényi László hazatért SzékesreTegnap ünnepély keretében a székesi közösség, a református egyházközség, a magyarországi testvértelepülés, Lábatlan Református Egyházközsége, a Maros megyei EMKE, a nagyernyei önkormányzat képviselőinek jelenlétében felavatták gróf székesi Bercsényi László kőszobrát, Miholcsa József alkotását. Feladatunk: átmenteni a múltat a jövőbe – Hármas emlékezésre gyűltünk össze a székesi templomban: gróf Bercsényi László születésének 321. a magyar szabadságharc 162. évfordulójára, s Isten magyar népünket minden időkben megtartó szeretetére. Száz évvel ezelőtt 523 lélek élt a faluban, mára ez a szám felére csökkent. De úgy, ahogyan az előző nemzedékeknek megvolt a feladatuk, a mainak is megvan: átmenteni a múltat a jövőbe. Ezért született meg a szándék, hogy a falu nevéhez kötődő Bercsényi Lászlónak szobrot állítsanak. Aki végigmegy a településen, s látja a szobrot, emlékezzen úgy rá, mint aki a szabadságért harcolt – mondta igehirdetésében Ötvös József esperes. – Százötven évig volt a Bercsényieknek birtokuk Székesen, miért ne lennénk büszkék erre a családra? Kötődtek ide, előnévként használták a falu nevét. Bercsényi László hírnevet szerezett a magyar virtusnak és szabadságszeretetnek, még Bukarestben is negyed őrzi a nevét. Bíró László helybeli református lelkész gondolatához csatlakozott dr. Ábrám Zoltán is, aki kifejtette: jó hogy Kossuth-szobor állhat Havadon, s jó hogy Bercsényi-szobor is állhat Székesen. László Márton rövid visszapillantójában részletesen kitért a Bercsényiek történelmi szerepvállalására, elmondta, hogy az 1689-ben született Bercsényi László Rákóczi fejedelem hadapródja, aki száműzetésre jut, majd Franciaország marsallja, Commercy kormányzója volt, aki a nevét viselő franciaországi huszárezred létrehozásával írta be nevét az európai történelembe. Legyen egy hely, ahol fejet hajtunk – Amint a Rákóczi-szabadságharc, úgy az 1848-as forradalom és szabadságharc is elbukott. A történelmi Magyarország minden részére, így Erdélyre is kiterjedő harcok, küzdelmek elvesztése után az egész magyar nemzet egy közösségként sírt és gyászolt. Nekünk az a küldetésünk, hogy becsüljük elődeink törekvéseit, tápláljuk a szabadság vágyát. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Lábatlani Református Egyházközség alapítványa sikeresen pályázot, és a Nemzeti Civil Alapprogram 1,5 millió forinttal támogatta tervünket, s ma szobrot állíthattunk Bercsényi Lászlónak. Hiszem, hogy Bercsényi László szobrát azért avatjuk fel, mert a nagy nevű hős dicső tetteit felidézve bízni és reménykedni szeretnénk a jövőben. Álljon itt a szobor, ahová a falu népe minden nemzeti ünnepen eljöhet fejet hajtani – mondta a szobor mellett Darányiné Csonka Valéria lelkész, aki sokat vállalt magára azért, hogy a székesi közösség és az EMKE ötlete megvalósuljon. Az istentiszteleten a Bíró Jenő tiszteletes úr vezette csejdi énekkar lépett fel, szavaltak, énekeltek a székesi gyerekek és Kali Julianna. A szobornál Gerencsér Dániel lábatlani tanuló szavalata, Ábrám Noémi éneke, a magyar és székely himnusz hangzott el. Rövid beszédet mondott Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere, Miholcsa József szobrászművész, majd megkoszorúzták a szobrot. Huszárezred megalapítójának szoboravatójáról nem hiányozhattak az eseménynek színt és hangulatot adó huszárok sem, akik ez alkalommal Sárpatakról és Gernyeszegről érkeztek. Mezey Sarolta. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. június 7.A szentpáli Haller család 400 éveA szentpáli Hallerek nemzetsége tovább él Erdélyben, Magyarországon, Argentínában. Nincs birtok, nincskincstárnoki cím, nincs főispánság, de megvan a család, és a család virágzik. Haller István, Károlyi Klára, Daniel Zsófia, Haller György vére tovább csörgedezik az új nemzedék ereiben. A család tovább él, de csak addig, ameddig parókás, díszmagyaros, lelógó bajuszú őseiket fel tudják idézni, és…hozzátenni saját életüket. Csakis az új nemzedékkel lesz teljes a családfa. (Idézet a könyv borítójáról) Nemrég mutatták be a Deus Providebit Házban Harmath Ferenc Az emlékek megszólalnak című könyvét. Akkor már jelezte Harmath Ferenc, hogy nemsokára olvasható lesz az újabb kiadvány is. Markó Enikő rendezvényei egyre népesebb közönséget vonzanak, teljes joggal. Harmath Ferenc Marosvásárhely egyik legrokonszenvesebb személyisége. Pedig nem tett rendkívülit, csak tisztességgel s becsülettel élt –, és sosem tagadta meg hazáját s nemzetét. Úgy lehet szeretni őt és őáltala grófnő feleségét, Ilonát, aki legnagyobb fájdalmunkra nem jöhet el az ilyen alkalmakra, hogy az ember csupa selymesen simogató szavakat mondana. A bemutatón hallhattuk és láthattuk is a kötetbemutató mediátor László Márton levéltáros-történész vetítettképes előadásában a Haller család, sajátosan a szentpáli ág történetét. A szerzők és kérdezők- hozzászólók szavaiból a szeretet és a megbecsülés sugárzott. A könyv, mint azt Kálmán Attila külön is hangsúlyozza, "azoknak íródott, akik kegyelettel közelítenek a történelem és az arisztokrácia története felé. "Munkálataiban számosan vettek részt, nevük ott az előszóban, megérdemelnék a felsorolást, lapterünk akadályozza. Május 29-től kopjafa emlékezteti a Kerelőszentpálra zarándoklókat, hogy négyszáz éve telepedett meg a faluban a Haller család. A nyárádszeredai Bíró János faragóművész munkája és immár a második könyv is figyelmeztet: az erdélyi arisztokrácia legértékesebb embereit úgy illik nagyjaink között tisztelni, mintha ma is közöttünk élnének-járkálnának. Nem voltak sem szentek, sem elérhetetlen főurak. Nagyjából úgy gondolkodtak, mint a hétköznapi emberek, csak egy kicsit jobban. Harmath Ferenc–Kálmán Attila: A szentpáli Haller család 400 éve, 2010, kiadói jelzet nélkül, nyomtatta a Master Druck Kft. A kötet Gr. Haller Ilona és Harmath Ferenc támogatásával készült.) Bölöni Domokos Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
